Az öreg sejtek felelősek az időskori megbetegedésekért?

Az öregedés előbb vagy utóbb mindenkit elér. A sci-fi filmekben ábrázolt örök élet napjainkban egyelőre nem valós opció. Ugyan világszerte folynak kutatások a témában, de az ifjúság forrását máig nem sikerült megtalálni.

Az öregedés elleni küzdelemben kiemelt szerep jut azoknak a betegségeknek, melyek rendszerint az évek múlásával megjelennek. A felelős értük gyakran nem más, mint a szervezetben jelen levő, már megújulásra nem képes sejtállomány.

A témába folyó kutatások éppen ezért sokszor erre élezik ki a dolgot, és igyekeznek az öreg sejteket kivonni az egyenletből. Az állatkísérletek arra engednek következtetni, hogy ilyen módon megelőzhetővé válik az Alzheimer-kór, vagy az életkorhoz kapcsolódó izomveszteség. A megfelelő készítmények fogyasztásával akár 36%-kal meghosszabbítható lehet az élettartam. Természetesen ez a szám nem kőbe vésett, és a tényleges érvényesülését nagymértékben befolyásolja az, hogy a korábbiakban milyen életmódot éltünk.

A napjainkban civilizációs megbetegedésnek számító elhízás számos egészségügyi kockázatot hordoz magában. Sajnos hazánk lakossága fokozottan érintett, éppen úgy, mint a rendszeres alkoholfogyasztással és a dohányzással összefüggésben kialakuló betegségek kapcsán. Az életmódváltás tehát már önmagában egy jó választás lehet, hiszen segítségével kiküszöbölhető számos kockázati tényező, melyek a későbbiekben krónikus megbetegedéseket okozhatnának. Nem csak az étkezésre és a rendszeres testmozgásra hívják fel a szakemberek a figyelmet, hanem a stressz megfelelő kezelésére is, ugyanis ez utóbbi is jelentősen képes befolyásolni az általános egészségi állapotot.

A cél tehát egyelőre nem más, mint az, hogy az időskori megbetegedések elkerülhetőek legyenek, ezzel meghosszabbítva az élettartamot és javítva az öregkori életminőséget.

Forrás: https://www.worldhealth.net/news/accumulation-zombie-cells-may-affect-aging/