Génkutatással az öregedés ellen – Vajon elérhető az örök élet?

Az orvostudomány nap mint nap azon munkálkodik, hogy a ma még gyógyíthatatlan betegségeken is úrrá legyen. Az egészségben leélt életen túl további célok irányulnak azonban arra is, hogy minél inkább kitolható legyen az emberi élettartam. Ugyan már vannak olyan vegyületek, melyek az állatokon végzett kísérletekben eredményesnek mutatkoznak, de az örök élet titkának felfedezése még távol áll a jelenkor tudományától. Génkutatással az öregedés ellen – Vajon elérhető az örök élet? részletei…

Anti-aging technológiák az örök fiatalság szolgálatában

A fiatalos megjelenés és közérzet előnyeihez kétség sem férhet. Míg azonban a ráncokkal egyszerűen leszámolhatunk, addig sejtjeink öregedésével már más a helyzet. Világszerte számos kutatás tárgyát képezi az öregedés és az ellene folytatott küzdelem. Cikkünkben néhány olyan terápiát, módszert veszünk sorra, melyekben kitűnő lehetőségek rejlenek. Anti-aging technológiák az örök fiatalság szolgálatában részletei…

Még várnunk kell az örök élet titkára, de vajon mennyit?

Sokan futurisztikusnak tartják, ám valójában az élettartam megnövelése már létező dolog. A kísérleti gerontológia, a biomedikai gerontológia, az öregedésgátló gyógyszerek, az öregedést előidéző folyamatok lassításának és visszafordításának tudománya mind ezzel foglalkozik. Kérdés, hogy szükség van-e minderre. Még várnunk kell az örök élet titkára, de vajon mennyit? részletei…

A kutatók szerint öregedésgátló szerként működhet a lítium

A King’s College London legújabb kutatásai szerint a lítium szerepet játszik a sejtek molekuláris öregedési folyamatainak lassításában. A brit felsőoktatási intézmény által közzétett tanulmány rámutat, hogy a lítium jótékony hatása a génkészlettel is összefügg, így öregedésgátló tulajdonsága nem érvényesül azonos módon mindenkinél. A kutatók szerint öregedésgátló szerként működhet a lítium részletei…

Az öregedés sejttani és genetikai okozója: a telomér

Az orvostudomány egyik legfőbb célja napjainkban, hogy a szervezet öngyógyító folyamatainak pontos megismerésével segítse annak működését, gátolja az öregedést és az annak kapcsán megjelenő betegségek kialakulását. Ennek a mindennapokban egyelőre nem érezzük eredményeit, de a kutatások mégis nagyon ígéretesek. Dr. Ed Park orvos így beszélt tapasztalatairól:

A telomér a sejtosztódásban szerepet játszó DNS-spirál végén lévő védőréteg, mely a kromoszómákat védi a sérüléstől az osztódás során. Az idő előrehaladtával a telomér folyamatosan rövidül, és mikor már nem tudja ellátni feladatát, a sejt nem osztódik tovább, elpusztul. A sejtek pusztulása pedig a szövetek, később a szervek, végül pedig az egész szervezet pusztulását okozza. De van egy enzim, mely képes a telomér visszaépítésére, ez pedig a telomeráz. Az öregedés sejttani és genetikai okozója: a telomér részletei…

Tudományos áttörés: a sejtöregedés visszafordítható!

A BMC Cell Biology tudományos folyóiratban közzétett beszámolók szerint a kutatóknak sikerült a sejtek rejuvenációs (visszafiatalító) művelete a resveratrolhoz nagyban hasonlító anyagok segítségével, amelyek a vörösborban és az étcsokoládéban is megtalálhatóak.

Ez a tanulmány egy korábbi kutatás eredményeire épül, amely szerint az úgynevezett splicing faktorok (fehérjefélék) a kor előrehaladtával hajlamosak egyre inaktívabbakká válni. Tudományos áttörés: a sejtöregedés visszafordítható! részletei…

Az első génmutáció, mely gátolja az öregedést

Hogyan élhet az ember hosszabb ideig egészségesen? Erre a kérdésre a választ a kutatók egy indianai amish közösségben találhatják meg.

A kulcs a SERPINE1 gén mutációja lehet, melynek hordozói a közösségben átlagosan 10 évvel élnek tovább azoknál, akik nem hordozzák ezt a génváltozatot. Az első génmutáció, mely gátolja az öregedést részletei…

Vége az öregedésnek és a súlyos betegségeknek? Áttörés előtt állnak a kutatók!

A gyógyszerek kikísérletezése rendkívül embert próbáló feladat. Talán ahhoz hasonlíthatnánk, mintha egy igen apró, molekulaméretű zárat próbálnánk feltörni. Kétféleképpen állhatunk neki a feladatnak: véletlenszerűen kipróbálunk több ezer különböző kulcsot, remélve, hogy köztük van a zárba illő. De egy száloptika segítségével meg is vizsgálhatjuk belülről a zárat, és a kapott kép alapján elkészíthetjük a megfelelő alakú kulcsot. Vége az öregedésnek és a súlyos betegségeknek? Áttörés előtt állnak a kutatók! részletei…